2018. május 18., péntek

Hogyan egyeztess cikk szöveget másokkal?


Ha valakiről írok egy cikket, vagy interjút készítek valakivel, akkor fontos, hogy az általam elkészített szöveget, képekkel és egyéb kiegészítésekkel együtt meg tudjam mutatni annak, akiről készült a cikk.

Fontos lehet az is, hogy láthassa, milyen környezetbe fog kerülni a cikk.

Viszont amíg még nem publikáltam a cikket, addig a blogomon nem tudja megnézni.

Hogyan tudom mégis megmutatni a már elkészített dokumentumot, a saját blogom környezetében? És hogyan tudom lehetővé tenni, hogy az általam írt szövegen módosíthasson - de úgy, hogy én pontosan lássam, hol és mit módosított?

Erre a célra én két eszközt használok, egymást kiegészítve:

  • a FireShot Google Chrome bővítményt, 
  • és a Google Docs alkalmazást.

FireShot görgethető képernyőképe


FireShot Google Chrome bővítmény:


Van, amikor szeretném, hogyha az interjú alany pontosan láthassa, milyen környezetbe kerül a cikk, amit írok róla. Szeretném, hogyha látná az oldal kinézetét - erre megfelelő lenne, hogyha egyszerű képernyő képet készítenék az oldalról. (Erről már írtam bejegyzést, hogyan kell készíteni)

Azonban azt is szeretném, hogy láthassa a teljes cikket, a képekkel, linkekkel, kiemelésekkel, címsorokkal stb. együtt. Hiszen hogyha rólam készül cikk, akkor is szeretném pontosan tudni, mit és hogyan fognak rólam leközölni - és nem csak a már kész, változtathatatlan verziót szeretném látni.

A kész cikk azonban általában nem fér bele egyetlen képernyőképbe - kigördül a képernyőből. Így ha képernyőképet készítek, csak az a része látszik, ami belefér egy képernyő méretbe.

Van azonban egy olyan bővítmény, amely lehetővé teszi görgethető képernyőkép készítését, és így a képernyőből eredetileg kilógó részeket is láthatóvá lehet tenni.

Nagyon egyszerű a beszerzése - feltéve, ha a Google Chromot használjuk böngészőként. Az alap verzó ingyenes, és remekül használható a weboldalunk görgethető képernyőképének elkészítésére és másokhoz való eljuttatására.

Telepítés:



  • Ha megnyitottuk a Chromot, akkor a jobb felső sarokban találunk három pontot egymás alatt. Ez a menü. 
  • Ha erre rákattintunk, akkor a lenyíló ablakban ráállunk a "További eszközök" lehetőségre
  • Majd a mellette ekkor megjelenő kisebb ablakban rákattintunk a "Bővítmények" szóra
  • A megjelenő Bővítmények ablak bal felső sarkában a Főmenüt jelző három vízszintes vonalra kattintunk
  • Ekkor a bal oldalon egy fehér fül nyílik meg, amelynek alján található a következő kattintható szöveg: "A Chrome Internetes Áruház"
  • Ha erre rákattintunk, akkor egy új ablakban megnyílik az áruház, és a kurzor valószínűleg ott villog a bal felső sarokban levő beíró sorban ("Keresés az áruházban"). Ha netán nem villog benne a kurzor, akkor kattintsunk bele a beíró sorba.
  • Írjuk be a FireShot szót
  • Majd a megjelenő listában kattintsunk rá erre a szóra
  • Ekkor a nagyobbik ablakban megjelennek a hasonló bővítmények. A listában kattintsunk arra a bővítményre, amelynek felirata: "Take Webpage Screenshots Entirely - FireShot" (A "+Hozzáadás" gombra kattintunk)
  • Ekkor a böngésző felső sorában megjelenik egy kis, kék alapon "S" betűt formázó ikon, a menüsor jobb szélén.

Használat:


Ha már telepítettük a FireShotot, akkor nagyon egyszerűen tudjuk használni.

  • A telepítés során a böngésző jobb felső sarkába beépült a kis, kék alapon fehér "S" betűt formázó ikon.

  • Ha már elkészítettem a blogbejegyzésemet, képekkel, szerkesztéssel-formázással együtt, akkor egy előnézetet tudok behívni róla. A Blogger-Blogspot szerkesztő oldalán a jobb felső sarokban, a "Közzététel" és "Mentés" gomb után van az "Előnézet" gomb, ha erre kattintok, akkor egy új lapon megnézhetem, hogyan fog kinézni a cikkem végleges változata, közzététel után.
  • Az előnézet oldalán rákattintok a böngésző menüjének jobb felső sarkában levő FireShot ikonra
  • Egy legördülő ablak jelenik meg, amelyben kiválasztom a legfelső sorban levő: "Capture entire page" (azaz teljes oldal rögzítése) sort (Arra érdemes vigyázni, hogy időnként a kurzorként szolgáló kezecske kicsit feljebb mutat, mint a kijelölés - tehát azt érdemes figyelni, hogy a kijelölést jelző keret csússzon rá az adott sorra)
  • Az új fülön megjelenő ablak felirata: "Save Screenshot". Itt leellenőrizhetjük, milyen lett a képernyőképünk. Láthatjuk, hogy a középen megjelenő ablakban görgetni tudjuk a megjelenő képernyőképet, és benne van az egész oldal képe, szélességében is.
  • A jobb oldali mezőben a "Save to PDF" gombra kattintva megkezdjük a mentést a saját gépünkre.A felugró ablakban módosíthatjuk a mentendő fájl nevét, és megadhatjuk, melyik mappába mentse el a gépünkre.

Küldés:

  • Az elmentett fájlt megkeressük a Fájlkezelőben
  • Megnyitunk egy új levelet, vagy a már szerkesztés alatt álló levelünket, amelyhez csatolni szeretnénk a képernyőképet.
  • És egyszerű Drag&Drop módszerrel belehúzzuk a fájlt a Fájlkezelőből a levelünkbe.
  • És már küldetjük is 😊

Google Docs:

Előfordulhat, hogy nem csak megmutatni szeretném a cikket, hogyan fog kinézni az én weboldalamon, hanem szeretnék lehetőséget adni arra is, hogyha a másik fél akar, akkor módosíthasson a szövegen, hiszen ha valakiről írok, természetes joga meghatározni, mi és hogyan jelenjen meg róla.

Erre sajnos nem nyújt lehetőséget a FireShot, ezért kiegészítő lehetőséget használok.

Kiváló a célra a Google Docs. Ha a Docsban szerkesztem a blogbejegyzésemet, vagy egy új Docs dokumentumba bemásolom az egészet (szöveget a képekkel és linkekkel együtt), akkor lehetőség nyílik rá, hogy ezt megosszam másokkal, akik szerkeszthetik is - viszont én is láthatom, ki és hol javított bele.

Mivel a verzió előzményeket is megőrzi, ezért azt is láthatom, mi volt az én előző verzióm.

Használata:


  • A Google Chrome fóképernyőjén rákattintok a Google alkalmazásokat jelölő 3x3 kis négyzetre
  • Ott rákattintok a Drive háromszög alakú ikonjára
  • A bal oldali listában lenyitom a Saját meghajtó listáját  a kis nyílra kattintva
  • A listából kiválasztom azt a mappát, amelybe az új dokumentumot szeretném bele tenni - vagy létrehozok egy újat (bal felső "+ÚJ" gombra kattintva a listából kiválasztom az Új dokumentumok lehetőséget)
  • A felugró ablakban a bal felső sarokban megjelenő "Névtelen dokumentum" sorra kattintva átnevezem a dokumentumomat
  • Bemásolom a kész blogbejegyzést, szöveggel és minden kiegészítővel együtt
  • Mivel a Docs azonnal, automatikusan ment mindent, a mentéssel nem lesz gondom

Megosztás:

  • A jobb felső sarokban levő kék "Megosztás" gombra kattintva tudom elkezdeni a megosztást
  • Ha még nem neveztem el eddig a dokumentumomat, akkor felajánlja, hogy nevezzem el
  • Majd egy szerkesztő ablakban a beíró sorba beírhatok e-mail címet vagy a Google névjegyzékemben szereplő nevet, akivel meg akarom osztani
  • A név melletti ceruza ikonra kattintva beállíthatom, hogy az illető szerkesztheti, csak megjegyzéseket fűzhet hozzá, vagy csak megtekintheti a küldött dokumentumot. Én szeretem a "csak megjegyzés" funkciót használni, mert így nem átírja az én szövegemet az, akivel megosztottam, hanem csak megjegyzést fűz hozzá, mit szeretne másképp. Így számomra áttekinthetőbb marad a saját szövegem.
  • A "Küldés" gombra kattintva elküldhetem neki a linket, amelyről ő meg tudja nyitni a dokumentumot.
  • Ha újra a "Megosztás" gombra kattintok, akkor megoszthatom másokkal is, illetve ellenőrizhetem, kivel van már megosztva a dokumentum.

Miért jó ez?

  • Aki éppen szerkeszti a dokumentumot, annak a profilképe megjelenik a menüsorban.
  • Bárki, bármit ír bele, a javításoknál egy kis zászlócska jelzi, hogy oda bele javítottak, és kiírja az illető nevét is. Így pontosan lehet tudni, ki, mikor, mit javított a dokumentumban.
  • A "Fájl" > "Verzióelőzmények" > "Verzióelőzmények megjelenítése" bekattintásával meg lehet nézni az előző veriókat is.
  • Így könnyű követni a módosításokat, és akár vissza is lehet állítani egy előző verziót.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése